Bumeráng: generáció. Ezzel a meghatározással azokat a fiatalokat illetjük, akik kiröppennek, majd valamilyen oknál fogva (válás, hiteltartozás miatt eladott lakás) visszatérnek a szülői házba - könnyebbséget keresve. Egy pozitív eredménye lehetne a közös, könnyebb élet - munka- és tehermegosztással, de nem minden esetben sikerül. Hiszen sokfélék vagyunk, és nem egyformán alkalmazkodunk a másik ember(ek)hez. Még akkor sem, ha családtagok, rokonok.
1. Visszaköltözés, mint hatékonyabb családi működés, egészséges tehermegosztással a családtagok között. Milyen feladatokat, és kik között osztjuk meg?
• A nagyszülők manapság még jócskán nyugdíj előtt állnak, amikor a gyermekek kiröpülnek, sőt még akkor is, amikor megérkeznek az unokák. Segítséget a gyermekvállaláshoz nem úgy tudnak adni, mint szüleink szülei, akik viszonylag fiatalon lettek nagyszülők, tele energiával. A mai nagyik fáradtak, ha egyáltalán megérik a nyugdíjat – sajnos a statisztika szomorú e tekintetben. Amit lehet, magukra vállalnak, de ha még a fiatalok is velük élnek, még többet kell.
• Ha a fiatalok sosem próbálnak saját lábra állni, akkor sosem fogják megtanulni a pénzt beosztani, okosan vásárolni, gazdálkodni, mert a szülők megteszik helyettük. Elég pár év kollégiumozás, albérletezés a főiskolás évek alatt, az ad egy kis gyakorlatot – bár itt még túlnyomórészt a szülők pénzével gazdálkodunk. Saját pénzzel pedig mindenki másként bánik. Én is voltam kollégista, albérletben is, innen jön a következő probléma, mely kapcsolódik a feladatok elosztásához is, és az egészségtelen táplálkozáshoz is.
• A mai lányok nem tudnak főzni. Nem tanították meg őket – azok a szülők, akikhez most visszaköltöznének. Albérletben egyik szobatársam megkért, szóljak, ha szerintem megfőtt a virslije, amit ebédnek szánt. Hát sajnos nincs egyedül ezzel a gasztrotudással. Mihez értenek a mai fiúk, férfiak? Szintén ahhoz, amit szülőik megtanítottak nekik. Van, aki semmihez sem ért, van, aki bármit megszerel, megjavít, elkészít házilag. Vajon ki tud majd boldogulni? Szerintem a nevelésnek életre nevelést is kellene tartalmaznia, már gyermekkortól, akkor lehet, hogy kevesebb visszaköltöző lenne. Aki viszont visszaköltözik, az valóban ki tudná venni a részét, és nem szüleit terhelné további feladatokkal.
2. Karrier, önmegvalósítás – a család támogatásával. Aki szeretne karriert, az megtalálja a módját, hogy megvalósítsa – bárhol is kell laknia. Biztos vannak kivételek itt is.
• Azonban én gyakrabban találkozom azzal a problémával, hogy valaki a sokadik szakmát megszerezve sem tud elhelyezkedni, mert nem piacképes, nincs üresedés, vagy épp azért nem őt választják, mert kisgyermekes anyuka.
• Szüleink, és kortársaik pedig még ott ülnek azokon a helyeken, melyeken már a lelkes fiatalságnak kellene ülnie – akik viszont állástalanok (ettől lelkesedésük is fogy), és nem tudják fizetni hiteltartozásukat (ettől pedig életkedvük is elillan).
3. Képessé válni az együtt élésre. Hát igen… ez is kemény dió!
• Minél több embernek kell – bármekkora lakásban – együtt élni, annál több a konfliktus, a vita, az egyet nem értés. Ez generációk között még erőteljesebb. Nem egy családi békébe zavart be a „kotnyeles” anyós, vagy a magát kiszolgáltatni akaró após, vagy épp a semmihez nem értő meny, illetve vő. (Szándékosan ezeket a példákat hoztam fel, hiszen annak a legnehezebb, aki a másik fél családjához költözik – egyedül kell felvennie a versenyt.) Mi másként élünk már, mint régen, nagyszüleink. Ott még sok gyermeket neveltek, a nagyobbak besegítettek a kicsik nevelésébe, és valóban mindenkinek meg volt a ház körül a feladata: állatok etetése, kapálás, mosás, piacra járás stb. Abból éltek, amit közösen előteremtettek – és nagyon tudtak alkalmazkodni, de nem is volt más választásuk. Mi már kevésbé tudunk alkalmazkodni, tekintettel lenni másokra. Lehet, de nehezebb. A család rendszer. Több generáció pedig több alrendszert jelent, több fogaskereket, és ha valahol elakad az a fogaskerék, az egész gépezet meghibásodik. Sok esetben még a párkapcsolatok, házasságok is azért mennek tönkre, mert nem tudnak egymáshoz alkalmazkodni a felek (két emberről van szó), akkor a három, négy, öt, hat felnőtt együtt élése még nagyobb kihívást jelent.
• Az egészséges életmódhoz az is hozzátartozik, hogy otthonunkban legyen mód kikapcsolódni, feltöltődni. Legyen saját, zavartalan területünk, territóriumunk, mely csak a miénk, ahol másokat – még családtagokat sem szívesen látunk. Ez egy népes családi fészekben szinte megvalósíthatatlan. Az örökös alkalmazkodás pedig lehet, hogy edzésben tart, de nem egészségünket segíti, inkább stresszt okoz.
4. Kis lakás helyett – nagy lakásba , közösen.
• Valóban támogatja a nagyobb családok életét, de a közös koszt, rezsi (ki mennyivel járul a családi kasszához, ki mennyire spórol, vagy éppen pazarol) újabb konfliktusforrást jelent. (Nyugdíjból eltartani a fiatalokat, akik munkanélküliek, és a gyerek is érkezik…)
• Van, ahol a szülőnek nagy háza van, de mégsem adja el, hogy gyermekének segítsen – nehéz, kiszolgáltatott helyzetet teremtve. Többen vannak ismeretségi körömben, akik a nagy szülői házból elvágynának, és a hitel helyett lenne egy megoldás a nagy házból két kisebb lakást vásárolni, de a szülők nem engedik. Így a gyermek albérletből, vagy hiteltartozás miatt felszámolt lakásából valóban kénytelen visszaköltözni, de otthon lesz-e így abból a házból?
Amennyiben megoldható, mindenképpen a szülőtől való különélést (és külön kasszát) tartom egészségesebbnek. A visszaköltözés nem csupán a hitelesek problémája, hanem azoké a fiataloké is, akik elváltak, és a válás után nem maradt más lehetőségük, mint hazatérni. Így lelki és anyagi (ha gyermek is van, a neveléséhez is) támogatást kaphatnak, míg talpra állnak.
Laky J. Eszter
