A magyar ember kíváncsi, és kreatív. Főleg, ha más háza táján lehet ezt a képességet megvillantani. Szó szerint értve. Egyre több blogger vállalja be, hogy leendő otthonának terveiről, az aktuális teendőkről, munkafolyamatokról számol be látogatóinak, mely kétség kívül odavonzza a nagyérdeműt. De megéri?
Az otthonunk a miénk. Ez az életterünk, mely saját céljaink, hétköznapjaink, ízlésünk alapján készül el. Sok esetben az otthon az egyedüli kontrollálható hely az életünkben. Itt biztonságban érezzük magunkat, érzelmileg kötődünk hozzá, tulajdonképpen egy intim tér, ahová normál esetben csak azokat hívjuk meg, akikkel személyes (pozitív) kapcsolatban vagyunk.
Az otthonunk énünk kiterjesztése: úgy érezzük, hozzánk tartozik, jellemez bennünket. De csak addig, míg valóban ez a szerepe. Amíg nem kirakat, nem idegen embereknek felkínált rágógumi, amin lehet csámcsogni. Vannak, akik képesek kulturáltan véleményt mondani, míg mások jól szétcincálják, és ezért még csak nem is haragudhatunk, hiszen mi magunk tettük leendő otthonunkat „közkinccsé”. Azzal, hogy házunk (otthonunk!) építését megosztjuk másokkal, tulajdonképpen kimondatlanul két dologra jogosítjuk fel olvasóinkat. Az egyik, hogy megnézhetik, mink lesz/van, a másik, hogy véleményt is mondhatnak (természetesen megerősítést, vállveregetést várunk, de egyáltalán nem biztos, hogy az jön). Márpedig ilyenkor mindenki szakértő, aki végignézi a terveket. Mindenki okos, tapasztalt, sőt, okosabb, tapasztaltabb, mint a blog írója.
Egy kész otthont (vagy annak részleteit) bemutatni az olvasóknak egészen más, hiszen végig saját fejjel, érzelmekkel készült, nem befolyásolták a folyamatot idegenek. Amikor elkészül, mondhatjuk: ilyen lett, nekem ez tetszik, én itt érzem jól magamat, kész. Viszont a terveken, fázisokon, dilemmákon való „osztozkodás” pont azt az élményt veheti el, ami a lényeg: hogy ÉRTEM, ÉRTÜNK készül. Itt már az is előfordulhat, hogy hagyjuk magunkat elbizonytalanítani, vagy befolyásolni, esetleg – tudattalanul – a külső szemnek fog majd készülni, nem a saját igényeinknek. (Már pedig ez akkor is tökéletes lesz, majd meglátja a kötekedő kommentelő!)
De van egy másik veszélye is a dolognak: a negatív kommentek nehezen hagyják el a gondolatainkat, és a boldog, vágyott otthonépítésre rárakódik egy csomó bosszúság, vita, és következményeként az energiánkat másra pazaroljuk, a kedvünk pedig fogy.
Nem jó saját „teljesítményünknek”, alkotásunknak, munkánknak egyedül örülni. Jó dolog pozitív élményeinket másokkal megosztani, még jobb, ha munkánkat el is ismerik. De kevesen vagyunk, akik tudunk örülni más sikerének, gyarapodásának, boldogságának. Ezt talán csak azoktól kaphatjuk meg, akikkel együtt élünk. Akikkel otthonunkon is osztozunk. Nem szabad mindenkit beengedni!
Laky J. Eszter
Kép forrása
