Mi csak így hívjuk, ha éppen arra sétálunk. Szép nagy ház, rendezett udvarral, közepén egy jó magas kiégett fenyőfával. Talán villám vághatott bele, de már évek óta így hívja fel magára az utcán sétálók figyelmét. Vagy az is lehet, hogy csak engem zavar? Talán a lakót nem zavarja ez a látvány? Nem, nem, azt nem tudom elképzelni…
Ma alaposan szemügyre vettem a házat, az udvart, a fát. Remélem, nem keltettem vele feltűnést. Kíváncsi voltam, milyen akadálya van annak, hogy kivágják. Mert csak kell, hogy legyen valami érv amellett, hogy még mindig ott szégyenkezik, mint Andersen fája, aki szintén szebb sorsot szeretett volna magának.
Nincs akadálya. A fa nem vastag, kifejezetten vékony, fiatal törzse van, azaz volt. Nincs a környékén villanyvezeték, vagy egyéb veszélyforrás sem. Kintről, a kerítésen túlról már tervet is készítettem. Egy magasabb létráról le lehetne fűrészelni a tetejét, majd a törzs alsó felét a tövénél. Így nem okozna bajt, sem a fa, sem a lakó.
Elgondolkodtat a fa esete… Inkább, nap mint nap úgy kelünk fel, és húzzuk el a függönyt az ablakon, hogy tudjuk, ott fog velünk farkasszemet nézni szegény fa, ahelyett, hogy megszerveznénk a kivágását? A száraz fa látványa pszichológiailag szomorúságot közvetít. De lehet, hogy a ház tulajdonosának már csak közönyt. Saját otthonnal szemben közöny??? Nem érdekli? Megvan a fa látványával is, köszöni szépen?
Remélem nem így van. Remélem, egyszer tulajdonosa kifűrészeli, és rájön, hogy nemcsak saját udvara, az utca, hanem ő maga is derűsebb lesz. De még a fácska is, aki anderseni módon kap új életet: füstként, fent a levegőben, hogy láthassa végre az egész világot.
Otthonunk pszichológiailag befolyásolhatja érzelmeinket, életünket. Ne hanyagoljuk el, tegyünk érte, akkor ő is fog értünk!
Laky J. Eszter