Olyan sok minden meghatározhatja, hogy mit érzünk otthonunkban, azon a helyen, ahol élünk. Tárgyak, színek, fények, hangulatok, de legfőképpen az élmények. Látni fogják, minden mindennel összefügg. Ha élettörténetünket meséljük, a helyszínek úgy kerülnek szóba, mint kapaszkodók: itt születtem, ide jártam iskolába, ezen a játszótéren kergetőztem, itt csókolóztam először, itt alakítottam ki első otthonomat, ebben a kórházban szültem gyermekeimet… A helyszínek eseményeket, élményeket hívnak elő belőlünk: ilyet is, olyat is. Kedveset és szomorúbbat. Kötődünk a helyekhez. Otthonunkban éljük életünket, így otthonunkhoz nagyon sok történés köthető. Vannak olyanok, amelyeket nem befolyásolhatunk, de vannak, amelyeket igen. Legyenek otthonunkban szép élmények, ezzel erősítjük saját otthonnal szembeni érzelmeinket is! Ez lehetséges? Igen!
Amikor segítő, támogató, kellemes otthonról beszélünk, akkor nem csak a fizikai környezetet értjük ezen, hanem a pszichológiait is. Otthonunk komplex tér, mely helyet ad életünknek. Ha tudjuk, hogy számunkra mi a fontos, akkor otthonunkat úgy tudjuk kialakítani, hogy adjon helyet ezeknek a fontos dolgoknak: legyenek pszichológiai ismeretek a lakberendezés szolgálatában!
Fontos, hogy egészségesek legyünk. Fontos, hogy szeretetben, kiegyensúlyozottan, konfliktusok nélkül éljünk. Fontos, hogy gyermekeink vidáman, sok közös játékkal cseperedjenek fel. Fontos, hogy barátainkat, családtagjainkat vendégül tudjuk látni. Fontosak a beszélgetések. Fontosak vagyunk egymásnak. Fontos, hogy otthonunkban csupa jó dolog történjen. Akkor jó élményeink lesznek otthonunkkal kapcsolatban. Szeretni fogjuk, örömmel térünk haza, akárhányszor kilépünk az ajtón.
És ha majd egyszer valakinek életünkről mesélünk, otthonunkról azt fogjuk mondani: Itt éltünk szeretetben, békességben, boldogan együtt. Jókat játszottak gyermekeink, sokszor vendégül láttuk barátainkat, rokonainkat. Igazi otthon volt.
A világ közepe
Húsz évesen kerültem el otthonról. Nem messze, 120 km-re, főiskolásként, albérletbe. Jó volt otthon, de jó hatással volt rám az új környezet is: szabad voltam, boldog voltam, és ha honvágyam volt, hazautaztam. Olyan természetes volt itt is lenni, ott is lenni. Aztán elröppentek a főiskolás évek, és párommal Kaposváron maradtam. Tizenkét év telt el, sok minden történt. Nincs már ott, a Széchenyi úton senkim, de mégis annyi mindenem ott van!
Ma már csak autóval szoktunk elhaladni amellett a ház mellett, ahol éltem. Minden alkalommal a zsigereimben érzem, hogy jó volt ott. A lakás erkélye és ablakai arra a kertre néztek, melynek fáit, virágait apa ültette. Szép a kert. Hatalmasak lettek a fák, koronáik árnyékot adnak az ott lakóknak a fülledt nyári napokon, ágain madarak fészkelnek. A játszótéren apró gyermekek szaladgálnak, akkorák, mint saját gyerkőceim.
Elmerengek… Kisgyermekként én is azon a mászókán szerettem játszani… Kamaszként pedig ott hátul, a padon ültünk legjobb barátnőmmel, és órákon át beszélgettünk. Sokat kosárlabdáztunk a pályán, ahonnan láttuk, ha anyu integet, mert elkészült a vacsi. Minden élt velünk együtt. Együtt alakult velünk az udvar, a fák, a játékok, a házunk is. Mintha a világ közepe lett volna. Nekem az is volt.
Laky J. Eszter
