Hónapok óta téma otthon, hogy milyen legyen az új ház. Tervezés folyik állandóan: mire mennyit áldozunk, melyik lakberendezőt bízzuk meg a nagy feladattal. Aztán döntünk, választunk, belevágunk. Elkezdődik a java - értünk. Kezdeti lelkesedésünket, pedig úgy érezzük, kötelező fenntartani. Miért is?
Mert döntöttünk. Döntöttünk helyiségekről, színekről, bútorokról, elrendezésről, magunkról és családunk jövőbeni életéről. És ráadásul mindez rengeteg pénzbe is került. Használgatjuk lakásunkat, és naponta ismételgetjük, remek döntés volt. Elképzeljük, mennyit dicsérik majd még nekünk mások is. Büszkék vagyunk, és elégedettek.
Vagy mégsem?
Lehet, hogy kezd piszkálni belülről egy érzés, hogy az elegancia mögött nincs kényelem, otthonosság. Hogy a bőr ülőgarnitúra gyönyörű, de vagy lecsúszunk róla, vagy rátapadunk. Hogy a sok dizájn talán kicsit hideg érzés. Hogy nincs egy hely a gyönyörű újonnan elkészült lakásban, ahol kényelmesen tudnánk tenni a szokott és szeretett tevékenységeinket.
Kaptunk egy lakást, ami minden szeletkéjében olyan, mint egy műalkotás, ami fényekkel, színekkel varázsolja a tereket élővé, érdekessé – de mégsem lesz otthon. 
Mi történik ilyenkor? Tudjuk, érezzük, de mégsem szabad, hogy tudatosítsunk. Nem szabad, hogy konfliktusba kerüljünk magunkkal és környezetünkkel! Hiszen hetekbe és milliókba került, mire elkészült. Kifizettük, és nem fogjuk bevallani senkinek. Magunknak sem! Helyette használgatjuk, mosolygunk, és mindenkinek dicsérjük. Lelkesen köszönjük a lakberendezőnek, férjünknek, aki szponzorálta, és hallgatunk. Boldogságot formázó arckifejezéssel, „önigazolgatva” (Óh, mindig ilyenről álmodtam!) éldegélünk tovább. Mert: új lakásunk van, tehát boldogok vagyunk!
Hibázhat a pedagógus, mert rosszul ítéli meg a gyereket, hibázhat az orvos, mert félrediagnosztizálja a beteget, hibázhat a fodrász, mert rossz hajfestéket kever ki, de a lakberendező nem hibázik. A lakberendezők ritkán élnek meg kudarcot, pontosan a fenti dilemma védi őket. Védi őket a megrendelő önigazolása. Amire sok pénzt kiadunk, arról később nagyon nehéz bevallani, hogy nem volt jó döntés. Ha máskor ötezerért szoktunk farmernadrágot venni, de most negyvenezerért vettünk egyet, akkor is azt fogjuk farmerunkra mondani, hogy szuper vásár volt, mert ilyen szép, ilyen kényelmes nadrágunk még sosem volt, ha ez nem igaz. De kit csapunk be? És otthonunk nem egy farmernadrág, amit aztán, ha mégsem hordunk, ráfogjuk, hogy sajnos kinőttük!
Otthonunk azért készül, hogy elájuljanak Vargáék és Szabóék, hogy őket lefölözve készült el saját lakásunk; vagy azért, hogy családunkkal együtt valódi kényelemben, valódi harmóniában, valódi otthonunkban éljünk?
Mindenki válaszolja meg magának…
Amit én kívánok: Legyen életmódjuk az otthonunk!
Laky J. Eszter
