Előfordulhat életünk során, hogy önszántunkon kívül szükséges a magunk, és gyermekünk (gyermekeink) környezetén változtatni. Olyan esetekre gondolok, amikor hirtelen, előre nem látott okok miatt kell költöznünk, otthont cserélnünk, átalakítanunk. Ilyenkor mi is nehezebben éljük meg a változást, de gyermekeinkben komoly törést is okozhat egy ilyen lépés. A szülők válása a gyermek addigi életét fenekestül felfordítja. Hogyan tudjuk otthonának kialakításával, a lakberendezéssel segíteni az új élethelyzetre való felkészülést? Milyen kapaszkodókkal tudunk szolgálni, hogy ez a nehéz helyzet elviselhetőbb legyen számára?
A gyermek életében a szülők különválása, egymástól való eltávolodása pszichológiailag egy nagyon kritikus helyzetet teremthet. A gyermek hibáztathatja magát, bűntudatot érezhet, dacolhat, az adott helyzetet megérteni, feldolgozni nehezen, csak idővel tudja. Nagyon érzékeny, nagyon sérülékeny ebben az időszakban. Nyilván, az, hogy a gyermek milyen életkorban éli meg a szülei válását, meghatározza a tüneteket, amivel „válaszol”. Az eddigi biztonság, egyensúly, állandóság most megszűnik. Bizonytalan környezetében, szülei szeretetében, saját magában is. Új szabályok lesznek, új szokások, új szerepek, új életmód.
A gyermek számára nem maga a válás a traumatizáló, hanem annak következményei, pszichológiai szempontból ezekre szükséges odafigyelni:
-felborul a családi rend
-elveszíthet szülőt, testvért, barátokat
-megváltoznak a mindennapi családi rutinok.
Nem csak az egyik szülő elveszítésével jár a válás, hanem több veszteség-élménnyel is: elveszíthet testvért, barátokat, osztálytársakat, unokatestvéreket stb.
A gyermek nem csak a személyekkel való kapcsolatok elvesztését éli meg nehezen, hanem az eddigi környezet, tárgyak, helyszínek elvesztését is.
Mit tehetünk érte a lakberendezéssel?
♦ Minél kevesebb környezeti változással jár a szülők válása, annál könnyebb a gyermeknek az alkalmazkodás az új élethez. A legideálisabb, ha nem jár költözéssel, otthon, óvoda, iskola változásával a szülők válása. Így könnyebben fenntartható a biztonság érzése. De: tudnia kell, hogy hol van a másik szülő, hol fog ezután lakni, honnan fog ezután érkezni hozzá, ha jön látogatni, és hova fogja őt vinni, amikor láthatás van. Biztosan nagyon fog neki hiányozni a másik szülő jelenléte, amennyire lehet, támogassuk a kapcsolattartást (a személyes találkozásokon kívül telefonbeszélgetés, internet-kapcsolat). Saját kuckója maradjon meg, bár biztosan többször fog hozzánk, a másik szobába kikuporodni, vagy megkéri, hogy mi bújjunk hozzá. Teljesítsük, testünkkel, ölelésünkkel is erősítsük benne a biztonság érzését. A lakás többi helyiségénél arra figyeljünk, hogy a másik szülő által elköltöztetett bútorok, képek, tárgyak helye ne maradjon üres. Próbáljuk úgy átrendezni a szobákat, hogy ne emlékeztessenek bennünket, és gyermekeinket sem tátongó üres helyek, lekopott falak arra, hogy ott régen kinek a holmija volt (viszont a másik szülőtől kapott játék, baba, könyv szerepe lehet, hogy megnő, hadd tegye az ágya mellé!). Lelkileg nehéz üres polcokkal, szekrényekkel nap mint nap szembenézni, és tudatosítani: nincs, elment, vége. Legyen a jelenlegi élethelyzethez, életmódhoz illeszkedő a lakás. Vannak olyan pszichológiai és lakberendezéssel is kapcsolatos lehetőségek, amelyekkel érdemes kicsit elterelni a figyelmet: válasszunk együtt virágokat a virágboltban, és tegyük vázába, készítsünk közösen ablakdíszt, ajtódíszt! Érezze, hogy otthona ezután is egy biztos pont, mely érte van, mely segíti, támogatja!
♦ Sajnos gyakori, hogy az egyik szülő marad az eddigi lakásban, de a gyermek a másik szülővel költözni kényszerül a válás miatt. Ez lelkileg nagyon megterhelő: dacolhat, nem érti, hogy ahol eddig nagyon jól érezte magát, ami eddig otthona volt, azt miért kell felszámolni. Ebben a helyzetben úgy tudjuk segíteni, ha az ő személyes tárgyait, bútorait nem kell otthagynia, hanem viheti új helyére (viszont, ha látogatóba jön vissza a másik szülőhöz, legyen számára továbbra is ágy, játékok!). Legyen lehetősége alaposan elcsomagolni, majd elbúcsúzni. A környezetétől, szobájától, otthonától is el kell búcsúznia, hiszen érzelmileg helyszínekhez is kötődik. Az, ahol eddig labdázott, ahol szokott aludni, mesét hallgatni, most hirtelen nem lesz többé, elköltözik. Új helyét vele együtt, közösen alakítsuk ki. Hagyjunk egy kis időt neki, ne várjunk azonnali lelkesedést, hiszen a világ legszuperebb szobája sem szuper, ha anya és apa már nincsenek együtt. Érdemes felfedező-körutakra sétálni, hogy hol lehet majd játszani, csúszdázni, hol fogunk bevásárolni, fagyizni. Ha van az új szomszédok között kisgyerek, lehet kapcsolatot kezdeményezni, hogy minél hamarabb barátot is szerezzen. Nekünk, szülőknek is nehéz az újrakezdés, a gyermeknek még nehezebb. Sokkal jobban kell figyelni rá, sokkal érzékenyebb lesz, iskolásként az is lehet, hogy a tanulmányi eredménye is romlani fog. Türelemmel legyünk felé, biztosítsuk szeretetünkről. Amikor csak lehet, közös programokkal engeszteljük: közös palacsinta-sütés, közös fagyizás egy mesefilm előtt, vagy épp közös falfestés, zenehallgatás. Az otthon egy érzés – pont ezért nehéz neki eddigi lakhelyét elbúcsúztatni, de erre az érzésre szükséges építenünk új otthona kialakításánál is. Legyenek élményei, alkalmazkodjon életmódjához, személyiségéhez, segítse életét új otthona – egy ilyen nehéz élethelyzetben is.
♦ A legnehezebb helyzetet az jelenti a gyermek számára, ha minden megváltozik. Régi otthona megszűnik, szülei pedig külön-külön keresnek maguknak új lakást. Így mindkét szülővel új helyen, új környezetben kell újrakezdeni. Eddigi közös otthonuk fizikailag is, lelkileg is megszűnik. Abból az érzésből, hogy „régen ott mi együtt”, lesz egy „most apa ott, anya itt, én pedig…” Az eddigi biztosból bizonytalanságok lesznek. Új szokások, új helyek, új életmódok.
Sajnos, nagyon kacifántos esetek is vannak, amikor a gyermeket teljes bizonytalanság veszi körül: albérletből albérletbe, új társa lesz a szülőnek, nagymamához költözés és sorolhatnám. Pszichológiai szempontból a legfontosabb mégis az, hogy a gyermekben MI biztos pontként legyünk ott. És ezt mutassuk, éreztessük, mondjuk neki, bárhová is sodor bennünket az élet!
Laky J. Eszter
