Egy kedves olvasónk olyan témában kért tanácsot, amiről eddig még nem esett szó, de úgy gondolom, érdemes megosztani, mert az eset egyáltalán nem egyedi. A testvér fogadásáról, a szoba „igazságos” elosztásáról már írtam, de arról még nem, hogyan készítsük fel gyermekeinket arra, ha az eddig közösen birtokolt szobából át kell költözni egy új helyiségbe – méghozzá egyedül.
Nem egyszerű elfogadni és megszokni azt, ha a „saját” szobába új, méghozzá állandó lakót (kistestvért) kell fogadnunk, és neki területünkből át kell engednünk, de az sem könnyű, ha éveken keresztül társunk van a szobában, majd egyik napról a másikra a közös mindennapok magányossá válnak.
Bár a veszekedések, viták, duzzogások néha még belőlünk, szülőkből is előhívják azt a gondolatot, hogy mindenki jobban járna, ha a tesók külön szobában lennének, azért jó ha tudjuk, az egyedüllét sem olyan szuper dolog. Főleg, ha nem azt szoktuk meg. Még a felnőttekkel is előfordul, hogy csak téblábolnak, ha egy közös helyiség átalakul, és új funkciója után egyedül kezdik el használni. A gyermekek az egyedüllétre még nehezebben állnak át. Az is lehet, hogy félni fognak, vagy egyszerűen csak hiányozni fog nekik a háttérből a szöszmötölés, az esti beszélgetések, a közös játék, a beszélgetés.
Olvasónk leírta, hogy gyermekei eddig közös szobában voltak, majd az idősebbik gyermek kapott egy új szobát. A kezdeti lelkesedés után egyre többször vágyott vissza régi szobájába. Játékaival is „visszavándorolt” régi helyére, és aludni is csak ott akart.
Egészen más elképzelni, hogy lesz (végre) egy külön szobánk, mint átköltözni, és megtapasztalni az egyedüllétet. Még akkor is, ha tudjuk, pár méter választ csak el bennünket a többi családtagtól. Nem kell siettetni, elvárni, hogy örüljön gyermekünk, hiszen még egy ilyen kis költözésnél is csak akkor fogja otthonosan érezni magát, ha pozitív élményeket szerez új helyén. Élmények, vidámság, szeretet, megerősítő történések szükségesek a biztonság érzéséhez. Ehhez pedig idő kell. Észre fogjuk venni, hogy fokozatosan, napról napra egyre több időt tölt majd új kuckójában, és apránként belakja. Jó, ha ő maga is segít a szoba kialakításában, és a kedve szerint készül el. Régi helyéről vigye át, amire szüksége van, amit szeret, hiszen ezektől válik majd sajátjává. Hadd hívja meg barátait, töltse meg élményekkel új helyét!
Arról nem írt olvasónk, hogy a kistestvér miként birkózott meg azzal, hogy testvére átköltözött másik helyiségbe, de azért érdemes erről is ejteni néhány szót. Nyilván, aki marad, annak abból a szempontból könnyebb, hogy egy viszonylagos állandóság veszi körül, nem lett kizökkentve eredeti helyéről, de környezete és a hétköznapi szokásai azért neki is változnak majd. Ő is társ(aság) nélkül marad, csak ő nem az elköltöző lesz, hanem az „elhagyott”. Ez persze nem jelent szó szoros értelemben vett elhagyást, de mindenképpen nyomot hagy benne az, hogy a tesó fogja a cókmókját, és odébbáll. „Felezni” kell a játékokat, bútorokat, ami eddig közös térben állt rendelkezésükre.
A gyerekek nem egyformák. Vannak, akik egyébként is a magányos tevékenységekben lelik örömüket, és jobban megvannak egyedül, míg mások zizegnek, keresik a társakat, a kapcsolatokat a külvilággal. Ha gyermekünk szeretne külön szobát, és meg is tudjuk oldani, készüljünk fel arra is, hogy az átköltözés nem biztos, hogy zökkenőmentes lesz. Ha ő fogalmazta meg ezt az igényét, akkor is előfordulhat, hogy visszakozik, elbátortalanodik.
http://www.tutiszoba.hu/gyerekszoba/288-elhagyni-a-kozos-szobat#sigProGalleriac815ee2a25
Jó megoldás lehet, ha a két gyerekszobát nem a két gyermek között, hanem a funkciók között osztjuk el. Az egyik szoba játszószobává alakulhat, a másikban pedig közösen alhatnak és tanulhatnak. Ha külön szeretnének lenni, így is meg tudják oldani, de mégis barátságosabb megoldás addig, amíg nem érnek meg a teljes „külön életre”. El fog jönni az idő, amikor már ők fogják cikinek érezni, hogy osztozkodniuk kell életterükön, és akkor szólni fognak, szívesen fognak költözni, és nem fogják megbánni.
Laky J. Eszter
Kapcsolódó cikkek:
